Elsősegély a leégett bőrnek

SOS! Elsősegély a naptól leégett bőrnek

Néha elegendő csak pár perc a közvetlen napfényben, és bőrünk vörös és érzékeny lesz. Ha "sikerül" rendszeresen leégni a napon, akkor az jelentősen felgyorsítja a bőr öregedését, és növeli a bőrrák kockázatát is. Hogyan kell festenie az elsősegélynek az égett bőr számára, és mit tehetsz annak érdekében, hogy egyáltalán ne égj le?

Hogyan ismerjük fel a leégett bőrt?

Nyáron mindannyian szeretnénk maximálisan élvezni a napsütést, és szeretnénk nagy lendülettel feltölteni a télen kiürült D-vitamin készleteinket. Amikor azonban túlzásba esünk a napon, az öröm fájdalmas szenvedéssé változhat. Ahhoz ugyanis, hogy a bőrünk leégjen, elegendő 5-10 percet eltöltenünk a közvetlen napsütésben. Legalábbis, ha nem használsz napozó spray vagy krém formájú fényvédelmet. 

Az égett bőr jellemzője a bőrpír, az enyhe duzzanat, és hogy érzékeny a tapintásra. Ezenkívül kísérheti fejfájás és fáradtság is. A szinte azonnal megjelenő tünetek mellett azonban megnő a bőrrák és a bőr idő előtti öregedésének kockázata is. Tudtad, hogy egy vagy két leégés a nőknél 1,5-szeresére, a férfiaknál pedig 2,8-szorosára növeli a melanoma kockázatát azokhoz az emberekhez képest, akik védik magukat a naptól?

Fototípusod szerint megtudhatod, mennyi ideig ajánlatos a napon tartózkodnod. 
Fototípus I 5–10 perc            FF 25-30
Fototípus II 20–30 perc          FF 25-30
Fototípus III 20–30 perc          FF 15-20
Fototípus IV 30–45 perc          FF 10-15

 

A NIVEA tanácsa: Nem vagy biztos a fototípusodban? Olvasd el írásunkat a fényvédő faktorról, amelyben megtalálod a fototípus megállaptásának módját is. 

Fototípus

Elsősegély a leégett bőrnek

A leégett bőr dehidratált, és az első dolog, amire szüksége van, az azonnali lehűtés, például egy hideg zuhany. Ezután feltétlenül húzódj árnyékba, és ha lehetséges, a következő 2-3 napban kerüld el a közvetlen napfényt. 
Bőrnyugtató napozás utáni gél krém

1. Húzódj árnyékba és hűtsd le a bőrödet. Vigyázz, még a napernyő sem véd 100% -osan az UV-sugárzástól. Egyébként ausztrál tudósok megállapították, hogy az árnyék az FF 6-hoz hasonló védelmet nyújt. Ezért a leégett bőrt árnyékban is védd fényvédővel, és lehetőleg viselj könnyű és szellős ruhadarabokat.

2. Hidratálj: Amint a bőröd lehűl, következzék a hidratálás. Vigyél fel elegendő mennyiségű Bőrnyugtató napozás utáni gél krémet. Bio aloe verát tartalmaz, így nemcsak intenzíven hidratál, hanem megnyugtatja a bőrt és csökkenti a bőrpírt is. A legjobb, ha a bőrödet naponta többször is bekened, és a krémet gyógyulás után még legalább egy hétig minden este felviszed. 

3. Pótold a folyadékot: A leégés megelőzése érdekében a testünket belülről is hidratálni kell. Ezért ne feledkezz meg a szükséges folyadékbevitelről. Legjobb a tiszta víz, amelyhez jeget és friss gyümölcsöt vagy mentát is adhatsz. Nyáron naponta legalább 3 liter vizet ajánlott meginni. Nagyobb mennyiség sok munkát és megterhelést jelent a vesének, kisebb mennyiség dehidratációhoz vezethet.

4. Ápold: Ha a bőröd már nemcsak piros, hanem alaposan kivörösödött és tapintásra fájdalmas, indulj a gyógyszertárba olyan bőrnyugtató termékekért, amelyek felgyorsítják a gyógyulást és a regenerálódást. Kérj tanácsot a gyógyszerésztől, aki bőrtípusodnak megfelelő termékeket fog ajánlani.

5. Kerüld a napsütést: A bőrnek időre van szüksége a regenerálódáshoz. Ezért a következő napokban próbáld elkerülni a közvetlen napfényt – bármennyire is csábító a medence melletti nyugágyon feküdni. Ha ez nem lehetséges, takard az égett területeket ruhákkal, kenegesd gondosan magas fényvédő faktort tartalmazó termékkel, és ne felejtsd a fejfedőt sem!

Pótold a folyadékot

Próbáld ki a csajos praktikákat a leégett bőrre

Ha elkezd hólyagosodni, fordulj orvoshoz

A leégett bőrrel általában magunk is boldogulunk, de ha az égési sérülések kiterjedtek, és hólyagok kezdenek kialakulni rajtuk, akkor jobb, ha orvosi segítséget kérünk. Fordulj orvoshoz akkor is, ha tartós láz vagy kiütés társul a leégéshez.

A hólyagokat semmiképpen se szúrd ki, baktériumok kerülhetnek a sebbe, és akkor még fertőzést is kaphatsz. 

 

A NIVEA tanácsa: A leégett bőrrel gyakran kéz a kézben jár a napszúrás vagy a hőguta. Olvasd el, melyek a tünetek és mi segít, ha napszúrást vagy hőgutát kaptál. 

Ha elkezd hólyagosodni, fordulj orvoshoz

Azt kérdezed, hogyan kezelték a leégéseket a nagymamáink, akiknek nem volt annyi krémjük, géljük és hűsítő spray-jük, mint nekünk. Próbálj ki néhány bevált házi praktikát, amelyek segítenek a leégés kezelésében, ha nincs kéznél minőségi napozás utáni kozmetikum. 

  • Fehér joghurt: Tudtad, hogy a fehér joghurtban található tejsav nyugtatja a kivörösödött bőrt és csillapítja a fájdalmat? Vigyél fel fehér joghurtot vagy túrót a leégett bőrre és hagyd hatni kb. 15 percig. Meglátod, hogy a bőröd és te is megkönnyebbültök. 
  • Zabpehely-pakolás: Tekerj be gézbe natúr zabpelyhet, tedd bele langyos vízbe. Amint a zabpehely megdagadt, vedd ki a csomagot és óvatosan csavard ki. Ezt követően helyezd a pakolást a leégett bőrre és engedd hatni. A zabpehelynek ugyanis gyulladáscsökkentő hatása van és a viszketést is csillapítja. 
  • Gyógynövény főzet az arcbőrre: Leégett az arcod? Próbáld ki a mentából, levendulából és útifűből készült főzetet. Foralj fel egy csésze vizet és tegyél bele 2-2 kanállal a fenti gyógynövényekből. Főzd egy kicsit a keveréket, majd hagyd kihűlni. Áztasd a borogatást a főzetbe, és tedd az arcodra. 

Hogyan előzzük meg a leégést a napon?

Hogyan előzzük meg a leégést a napon?

Természetesen a legjobb, ha semmilyen égési sérülést nem kell kezelnünk. Hogyan barnuljunk leégés nélkül? Ha az egész napot a napon töltöd, kétóránként Hidratáló FF 30 naptejjel kellene kenned magad, annak ellenére, hogy vízálló. Alaposan krémezd be magad, ne feledkezz meg a füledről és a lábfejedről sem

Az arcodra használ, UV Face Shine Control Napozó Arckrémet, amely fényvédelem mellett hidratál és mattítja az arcbőrt. Ezenkívül délelőtt 11 és délután 3 óra között igyekezd kerülni a közvetlen napfényt

 

Tippünk: A piacon rengeteg napozó krém és spray található. Tudod, hogyan válassz napozó krémet, hogy megfeleljen a bőröd szükségleteinek? Cikkünk segít a választásban.